Az ELTE TTK felhívása a 2015/2016-os tanévi köztársasági ösztöndíj pályázatra

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar felhívása

a 2015/2016-os tanévi köztársasági ösztöndíj pályázatra

 

A 2015/2016-os tanévi köztársasági ösztöndíj pályázatra a hallgatók 2015. június 15-ig adhatják be pályázatukat a szakjukat gondozó szervezeti egységnél, az intézet igazgatójának titkárságán. (Környezettan alapszakos és Környezettudomány mesterszakos hallgatók a Biológia Intézet igazgatójának titkárságán adhatják be pályázatukat.)

A Pályázati lap a hozzá csatolandó a Pályázat mellékletei című nyomtatvánnyal együtt a Tanulmányi Hivatal honlapjáról letölthető.

A részletesen kitöltött pályázati lap és mellékletek mellé szakmai önéletrajzot is csatolni kell.

Kérem, figyeljenek arra, hogy pályázat beadásakor minden szükséges dokumentumot adjanak be, mert az idő rövidsége miatt utólag nincs lehetőség dokumentumok pótlására.

Késve leadott pályázatot nem áll módunkban elfogadni!

Felhívom a pályázatot beadó hallgatók figyelmét, hogy fokozottan figyeljenek arra, hogy minden megszerzett érdemjegyük (nyári szakmai/terepgyakorlat kivételével) szerepeljen a Neptunban, mert a kreditekkel súlyozott tanulmányi átlagot csak a 2015. július 5-ig Neptunba felvitt érdemjegyekből tudjuk számolni.

A kari rangsort az intézetek javaslata alapján a kar Tanulmányi és Oktatási Bizottsága alakítja ki. A rangsor 2015. július 10-én kerül kifüggesztésre a Tanulmányi Hivatal hirdetőtábláján.

Jogorvoslati kérelem beadási határideje Kancellária Jogi, Igazgatási és Közbeszerzési Igazgatóságára: 2015. július 21. 14 óra.

A köztársasági ösztöndíjra azon államilag támogatott/állami (rész)ösztöndíjas illetve költségtérítéses/önköltséges teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatók pályázhatnak, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek és a TTK az anyakaruk.

A pályázat beadásának minimumfeltétele, hogy a hallgató kreditekkel súlyozott tanulmányi átlaga az utolsó két aktív félévében (az átlag a két félév együttesen számolt kreditekkel súlyozott átlaga) legalább 4,51 és az ugyanebben a két félévben a megszerzett kreditek száma legalább 55.

Köztársasági ösztöndíjra pályázhatnak azok az alapképzésben résztvevő hallgatók is, akik az alapfokozat megszerzését követően a pályázást követő szemeszterben az egyetemi tanulmányaikat mesterképzésen folytatni kívánják.

Annak a mesterképzésre felvételiző végzős alapszakos hallgatónak, aki 2015. július 03-ig sikeres záróvizsgát tesz, a köztársasági ösztöndíj pályázat beadásának minimumfeltétele, hogy a hallgató kreditekkel súlyozott tanulmányi átlaga az utolsó két aktív félévében legalább 4,51 és az ugyanebben a két félévben a megszerzett kreditek száma legalább 45.

Fizika és matematika alapszakos hallgatóknál a szakdolgozat védésekor megszerzett 10 kredit súlyozva a záróvizsga jegyzőkönyvben szereplő, a szakdolgozatra kapott érdemjeggyel, beleszámít az utolsó két aktív félév kreditekkel súlyozott tanulmányi átlagába és a megszerzett kreditek számába.

 

A tanulmányi átlag kiszámításánál figyelembe veendő félévek esetében az Erasmus ösztöndíj és az ebből következő külföldön tartózkodás által érintett félévet nem kell figyelembe venni a két utolsó aktív félév kiválasztásánál, amennyiben azt a hallgató írásban kéri.

 

A pályázatok elbírálásának szempontjai:

  1. Tanulmányok
  2. Szakmai tevékenység
  3. Közéleti, sport és egyéb tevékenység

Amennyiben a hallgató hallgatói jogviszonya az Nftv.59.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerint megszűnik vagy szünetel, a megszűnés illetve a szüneteltetés kezdetét követően az ösztöndíj számára tovább nem folyósítható.

 

Budapest, 2015. május 29.

 

Török Gabriella

Tanulmányi Hivatal

mb. hivatalvezető